A zenekar rövid története...


Az ország egyik legismertebb, legautentikusabb Rock and Roll zenekara 1992-ben alakult. 
Az első 10 évben rengeteg változáson, tagcserén ment keresztül, de 2002-ben összeállt az az alapfelállás, amely a mai napig is együtt dolgozik.
 
Állandó énekeseinken kívül szívesen kísérünk más előadókat is, így lettünk például 2002-ben egy rövidebb időre a Bells formáció kísérőzenekara, de játszottunk Fenyő Miklóssal, Komár Lászlóval, és a Dolly Rollal is néhány koncert erejéig. Részt vettünk egy országos színházi produkcióban is.
Színpadon
 
Az együttes, mint az a zenekari pólónk hátán is olvasható, csak élőben vállal fellépést.
 
A rock and roll zene világából indultunk, de az utóbbi években egyre több táncolható, bulizós dalt tűztünk műsorunkra, ezzel is szélesítve zenei palettánkat, s így fellépési lehtőségeink körét. 
 
Fellépéseink színpadihangzását és látványvilágát- igény szerint - énekesnővel, fúvósokkal tesszük még teljesebbé. 
A zenekar jelenlegi arculatát leginkább ez a fajta sokszínűség jellemzi, a repertoárt és a felállást tekintve egyaránt.
 
A zenekar korábbi honlapja: 
http://rollskateboogie.hu/rsb_old/
 
 

Az alapfelállás

Hubi (Hubai László) - billentyű, ének, ritmusgitár
A billentyűk ördöge, a villám ujjú zongorista, aki jelenleg külföldi turnén öregbíti a zenekar hírnévét. Korábbi zenekarai: Cadillac, Rudi Show Band

Alma (Almási László) - gitár, ének
Középeurópa igazoltan legnagyszerűbb, világjáró Rock and Roll gitárosa, aki magától James Burton-től (Elvis gitárosától) tanulta meg a legjobb harmóniákat. Korábbi zenekarai: Cadillac, Madarak, Teddy Bears, Rudi Show Band, Peck up.

Fly (Czeczei József) - ének, gitár, Elvis-imitáció
Réges-régi Rock and Roll családban nevelkedett, titokzatos, gumiarcú énekes. Ha kell úttőrő, kalóz, mutogatós bácsi, Elvis. Fenyő Miklós ritmusgitárosa, korábban táncosa. Kedvenc előadója Elvis. Korábbi zenekarai: Szikla és Zsemle, Wurlitzer, Jaws, Elnök emberei, Helyszínelők, Született Feleségek, All in, Elvis Train. 

Tibu (Kurucz Tibor) - basszus, ének, management
A zenekar atyja, alapítója. A sok nevű,  hallgatag, basszeros: Rollskét Tíbugivugí Tí Bí King Born tubi tibu Tubuka Tibu te bitang ó Kurucz Tuborg mérnökúr. Korábbi zenekarai: Sexpress, Rudi Show Band, Privat Colt. 

Süszi (Schüszler Ferenc) - dob, ének, fésű felelős - műszaki divízió
Büszke kétszeres apuka, a zenekar megmondó embere, családja tele van dobosokkal, és egyre többen vannak. Korábbi zenekarai: Cadillac, Rudi Show Band

Pádre (Káplár Péter) - Szaxofon, énekfiatalság-bolondság
A zenekar "doyen"-je, a szemtelenül fiatal, immáron büszke apuka, a zenekar lelkiismerete és igazságérzete. A szülinapi gyertyák kioltója. Korábbi zenekarai: Rudi Show Band.

Vendégzenészeink:

Ádám (Bondár Ádám)- billentyűk, hosszú haj 
Hubi távollétében, ő nyomkodja fekete-fehér gombokat az orgonán, hosszú haja lobog a szélben. Zenészdinasztia sarja, édesapja dobos-énekes (egyszerre!), ami ugye terhes örökség néha. Zenekara: Stop együttes

Kata (Schmidt Kata)- ének, melegség, ölelés
Kedvenc énekesnőnk, aki sok-sok koncerten okozott örömet nagyszerű hangjával, kedves megjelenésével, és aki mindig gondoskodott ilyenkor rólunk.

Szivar (Hartman László) - ének, gitár, érces hang, silver gitár
Alma távollétében ő volt a zenekar gitárosa, sok-sok nagyszerű bulit, saját dalokat, és remek énekhangot köszönünk neki. Zenekarai: Elvis Train, Friends

Pedró - szaxofon, ének, hangulat
Jelenleg saját zenekara, a Pedrofonfrontembere, de szívesen vendégszerepel másokkal is. Showman, dumagép, szövegíró. "Saját" szöveg-szerzeményei (Ifa megy..., Ronda vagy, Hócsuka) legendásak a rajongók körében, "Csak tisztán" című átirata pedig joggal vált a nyaranta megrendezésre kerülő agárdi Rock & Roll Tábor nem hivatalos himnuszává. Korábbi zenekarai: Graffiti,MadarakCadillac. 

Dudi - szaxofon, ének, kották
A magyar rock and roll élet legsokoldalúbb figurája. Remekül hangszerel és akkor sem jön zavarba, ha a szaxofon helyett billentyűzni, basszusozni, gitározni, harmonikázni, énekelni vagy vokálozni kell. Nem véletlen tehát, hogy egyre több helyen szerepel.
(Calypso Plus Band, Nova Kultúr Zenekar). Korábbi zenekarai: Shero, Brillantin, Fenyő kísérőzenekar
 

Szalai Szabolcs - szaxofon, fantomtáp
A hangszerjavítók királya, legalábbis a fúvósok körében. Ő az akire mindig lehet számítani, ha nincs a keverőpulton "fantomtáp". Jelenleg az Old Boyst erősíti. Korábbi zenekarai: Calypso Plus BandShakers, Roll' Skate Boogie 

Szénási László - trombita, gyümölcs-shaker
Lacit azzal szoktuk húzni, hogy olyan, mintha egyenesen a Sastaps c. műsorból érkezett volna. Tény hogy ritkán szól, de akkor mindenki fetreng... Újabban hangszerelési feladatokat vállalt magára a fúvós-szekcióban. Laci mindenhol zenél a Fővárosi Nagycirkusztól kezdve a Szalóky Jazz Band-en át a Roll Skate Boogie-ig... 

Péterfia Csaba - harsona, súlyzók
Csabival viszonylag ritkán játszunk, de szinte minden alkalommal így búcsúzik el tőlünk: "Örülök, hogy ma velem játszhattatok!" Szénási Lacihoz hasonlóan egy nagyon képzett, session-zenészt tisztelhetünk benne, tehát a mondás igaz...